Lajtos Nóra: Égbe szaggatott pogácsák
Lajtos Nóra új kötete, az 50 rövidprózát tartalmazó Égbe szaggatott pogácsák, nemrég jött ki a nyomdából a Napkút Kiadó gondozásában. Néhány írás elolvasását követően a szerző munkásságát valamelyest ismerő olvasó azonnal rájön, hogy Lajtos Nóra korábban megjelent lírai versszociográfiájának, A gyermekkor tenyerén (2022) darabjai is visszaköszönnek az olvasmányos, csevegő hangvételű, rövid terjedelmű publicisztikai írásokat tartalmazó kötetben.
Az Égbe szaggatott pogácsák első egységének írásaiban megjelennek a szerző gyerekkorának életeseményeit meghatározó élmények: a felejthetetlen nagyszülők, a fazekasságáról híres kisváros, Nádudvar, a „Vöröshaccsereg ucca 106.”, mely később a fantáziátlan Fő utca nevet kapta, a nagymama főztje, a „nagyapa kocsmafüstízű ropijai”, a lekvároktól és befőttektől roskadozó stelázsi a titkokat rejtő kamrában, a faragott kottatartós bécsi zongora, a „tyúkudvarszagú, istállómeleg hétköznapok” vagy az őszi élmények, például az Avarszag és szilvaíz: „őszi sziromkabát lennék… gomblyukaim fekete kottafejek, zsebeimbe rejteném el a szünetjeleket. […] Életem, úgy érzem, egy nagy, őszi, felhőbe karcolt cisz-moll keringő.” A kötet további négy fejezetében a témákat illetően vannak átfedések, ezek azonban nem zavarják az esztétikai élvezetet. A Válladról a zsákot én cipeljem írásaiban főként a múló idő és az öregedés szubjektív és objektív értelmezése kerül a fókuszba. Korábbi évtizedeket felidézve, mindennapi történéseket meghatározó eseményekről olvashatunk a Tolsztoj a buszmegállóban című egységben, de sokszor találkozunk kórházélményekkel, betegtársak szenvedéseinek leírásával is. A befejező rész, a Gutenberg-pincészet a zene és az irodalom kincsesházába kalauzol bennünket.
A jellemrajzok és a pillanatképek főként az implicit emlékezet erejét reprezentáljak, Lajtos Nóra a személyes emlékeket és tapasztalatokat részletező pontossággal képes visszaadni, s ez az emocionális-képszerű emlékezet valójában az autobigorafikus emlékezet élményszerű rekonstruálása. A tárca ugyan prózai műfaj, mégis hamar megtapasztaljuk, hogy a rövid tárcaszövegeket mennyire átszövi a szerzőre oly annyira jellemző, transzcendentális szférákba is betekintő lírai érzékenység.
A rövidprózákban nyomon követhető személyes érintettség arra a gondolatra vezeti az olvasót, hogy ha otthon érzzük magunkat életterünkben, akkor „ég bennünk valami, ami szép, ami jó. ami örök.” Akkor megértjük, hogy elhunyt szeretteink továbbra is köztünk maradnak, még akkor is, ha ez nem a fizikai valóságban történik. A személyek hiányát olykor a tárgyakba való kivetítéssel próbáljuk ellensúlyozni, ahogy a Mélységesen mély soraiban olvashatjuk: „A szekrények kihantolása egyenlő szeretteink újraálmodásával.” A József és testvérei című Thomas Mann-regény felidézése válasz arra, miért pont ezt a címet adta a szerző az írásnak, s milyen jelentősége van az emberiség történetében nyomon követhető múltidézésnek, hiszen a kollektív emlékezetben, akár a családi, etnikai vagy nemzeti identitás kölcsönviszonyaiban látnunk kell, mit nem szabad elfelejteni egy közösségnek.
A kötet szinte valamennyi írására jellemző, hogy Lajtos Nóra számos szépirodalmi utalást és idézetet használ cikkeiben, amivel nemcsak színesít és ismereteket bővít, hanem az üzenet autenticitását is fokozza. Az olvasó érdeklődését pedig a címválasztás is befolyásolja. Köztudott, hogy a jó cím olvasócsalogató, és jelen esetben nemcsak a kötet címadása, hanem a rövidprózáké is nagyon egyedi, mindig valami különlegeset sejtető, így azonnnal felkelti az olvasó érdeklődését (Történethímzés matyó módra, Túlvilági ajándékozás, Freud Zsiga kanapéján, Csernobili meggyfavirágzás, Klopfolás és koloratúrszoprán között stb.). A kötet mindegyik írását az erős érzelmi kötődés mellett pontos adatszerűség és hiteles információközlés jellemzi; a környezet és a megélt megtapasztalások intenzív történeti vizsgálata bontakozik ki a szemünk előtt.
Lajtos Nóra tárcáinak, rövid, hangulatos beszámolóinak, alkalmi cikkeinek nagy erénye, hogy a megélt élmények részletezése és a szerzői véleményalkotás mellett a rendkívül informatív szövegek alkalmat adnak az igényes, de könnyed ismeretszerzésre. Írásmódja költői próza, így cikkeiben a képszerűségre, az árnyalatok gazdagságára és sokféleségére törekszik. Személyes traumatapasztalatai vezérlik a Nagy Koppány Zsolt tárcájára írt reflexiójában, ahol Madách Az ember tragédiája című művét felidézve ad tanácsokat, hogyan éljünk együtt a fájdalommal, miféle jövőképet festhetünk magunkat, Freud Zsiga kanapéján pedig ráébredhetünk arra, miként hozhatjuk fel az elfojtott tudattartalmakat, és talán arra is választ kaphatunk, mi a visszatérő álmok üzenete:
„[…] világosan látszik az álom és a valóság kétpólusága: a kudarcokat átélni kényszerülő álom-én és a sikeresnek nevezhető valóság-én találkozása.”
A szerzőt láthatóan foglalkoztatja, miért van megszűnőben manapság a feltétel nélküli segítségadás – s e kérdést a saját tapasztalatok horizontján és vallásos, irodalmi inspirációk közegében is aktualizálja. A lelkileg megnyomorított „felkapucsengőző fiatalember”megsegítéséről szóló saját történetében például felidézi az Ószövetségisteni segitségnyújtásról szóló passzusait, éppúgy, mint Móricz Zsigmond Judit és Eszter című parasztnovelláját.
Az Égbe szaggatott pogácsák tárcái nem pusztán a pillanatképek, emlékek és személyes élmények felidézését célozzák: Lajtos Nóra benső világának megismerésére adnak lehetőséget, kirajzolódik belőlük egy emberi-alkotói arcél, a személyiségrajz legapróbb részleteivel. Megtapasztaljuk például a szerző zene és hangszer iránti erőteljes vonzalmát, érezzük, hogy a zene számára maga a csoda, minden mentális probléma megoldója, lehetőség a benne rejlő feszültségek feloldására. Lajtos Nóra eredendően zongoratanár, szenvedélye a zene, így az írás számára hangulati-érzelmei hullámzásainak lekottázása egyben, jelen kötetben lírikus-dallamos prózában, amit Bach teremtőereje kísér végig a János-passióban és Mahleré a Feltámadás-szimfóniában. A tartalmas, nélkülözhetetlen emberi kapcsolatok jelentőségét villantja fel a szerző a Tokaji Írótábor hangulatának felidézésével, „ahol harangnyi súlya lesz a baráti találkozásoknak és zamata az emlékezésnek” – egy másik írásában (A magyar nyelv poétikája) a nyelv szépségeit méltatja: „a nyelv áldás az életünkben, még akkor is, ha a legeslegfontosabb és legeslegmélyebb érzéseinkre azt szokás mondanunk: nincsenek szavaink. A szó hatalom, anyanyelvünk erkölcsi tartás.”
A szórakoztató ismeretszerzés egyik legszebb példája a gyűjteményben az Erdő gyermekei című szöveg, melyben a szerző a gombák világába vezet bennünket, és a részletező bemutatásból nem maradhat ki Alexander Fleming, a világ első antibiotikumát felfedező tudós sem, a maga penészgombáival. Lajtos kitér a Varázsgomba (2007) és a Kiéhezettek (2016) című horrorfilmekre is, ahol a gombák már átveszik az emberi szervezet feletti irányítást, végül a befejezésben A kis herceg egy jelenetét idézi, ahol a kevélységtől gombaként duzzadó, vörös képű embert a szerző kizárja a szerethetők táborából.
Figyelemre méltó a bűn kérdésével foglalkozó, Tökéletes megbocsátás című tárca. Lajtos Nóra ebben az írásában azt hangsúlyozza, hogy a földi életben bűntelenül lehetetlen élni, s kiemeli, hogy a bűn mint szociokulturális fogalom társadalmilag is meghatározott. Eszmefuttatását olvasva az eredendő bűn problémájától Kant metafizikai-morálfilozófiai fejtegetésein keresztül eljutunk egészen József Attiláig, hogy megtudjuk a „bűnanalízis” lényegét, majd levonhassuk a végső konzekvenciát: „Az alázat az, amivel, ha el tudom fogadni saját bűnösségem, létrejön a szeretet tere és ideje, melyben talán már lesz alkalom a megbocsájtásra is.”
Szinte lehetetlen letenni a kötetet, izgat bennünket, hogy miről lesz majd szó a következő tárcában. És érdemes is tovább folytatni, mert megerősödhetünk abban a hitben, hogy az ember halála után sem válik papíralapú kartotékadattá, a halott továbbra is köztünk él, mindaddig, amig emlékezünk rá, s a halottaknapi gyertyagyújtás is egyfajta reménysugár számunkra a majdani találkozáshoz (Az emlékezés viaszcseppjei). A szerző elmélkedése Simone Weil egy gondolatát is eszünkbe juttathatja: Igaz, hogy a halott képzeletbeli, valótlan lénnyé változik, a „halott jelenléte elképzelt dolog, ám a távolléte valóság; így mostantól fogva így lesz jelen”.
Még számos érdekes írást, gondolatmenetet és érzékeny megfigyelést lehetne említeni a kötetből, a fentiekben csak a teljesség igénye nélkül emeltem ki azokat a momentumokat, amelyeket kifejezetten emlékezetesnek tartok. Lajtos Nóra könyvének lapozgatása – hogy a szerző egyik tárcáját idézzem – olyan, mint egy inspiratív barangolás a „tiszta szavak veteményeskertjében”, így bízom benne, hogy az olvasó kedvet fog érezni a kötet tartalmának mélyebb megismeréséhez.
Lajtos Nóra: Égbe szaggatott pogácsák, Budapest, Napkút, 2024, 160 oldal.
Hozzászólások